Ajánlott linkek

Az MPP központi weboldala
www.polgaripart.ro

Magyar Nemzet
www.mno.hu

HírTV
www.hirtv.hu

FIDESZ Magyar Polgári Szövetség
www.fidesz.hu

Tagfelvétel

Árfolyam

BNR
RON 
2017-11-21
EUR 4.6551
100 HUF 1.4877
USD 3.9650


A Magyar Polgári Párt július 31-i elnökségi ülése kapcsán

Az MPP elnöksége határozatot fogadott el, melynek értelmében elítéli Románia Kormányának erőszakos asszimilációra irányuló régióátszervezési terveit. „Veszélyes vizekre evez a kabinet, amikor nem akar tudomást venni a magyar közösség jogos igényeiről, hiszen Székelyföld népe még a legnehezebb időkben is kiállt jogaiért, és nem lesz ez másként most sem, ha megkérdezésünk nélkül kívánnak dönteni sorsunkról" – fogalmaz a határozat, mely ismételten felhívja a figyelmet, hogy egy ilyen intézkedés, mely ellentmond az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak nem képezheti Románia belügyét.

A Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége határozatban foglal állást a magyarországi választási regisztráció kapcsán is. A 2013. augusztus 1.-én induló regisztrációs folyamat igen nagy jelentőséggel bír, hiszen a kettős állampolgárság intézményének kiterjesztését követően jövőre először fordulhat elő, hogy az elszakított nemzetrészek magyarjai közvetlenül is véleményt nyilváníthatnak, kifejezhetik akaratukat a magyarság közös sorsának alakításában. Az MPP felkér minden magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi lakost, hogy éljen a lehetőséggel, regisztráljon, hogy jövőre a magyar történelemben egyedülálló módon első alkalommal részt vehessen Magyarország jövőjének alakításában. Az MPP irodák mellett működő Állampolgársági Irodák, de a párt helyi fiókszervezeti is mindent elkövetnek a folyamat népszerűsítése érdekében – fogalmaz az MPP határozata.

„Ideje és helye van a versenynek, mint ahogy ideje és helye van az együttműködésnek" – hirdette meg a Magyar Polgári Párt bejegyzését követően, és ez a felelős politikai magatartás vezérli azóta is. Ennek tükrében tekintette át az elnökség a szórványmagyarság körében történő szervezetépítés lehetőségeit. Biró Zsolt pártelnök a Máramaros megyei és Hunyad megyei tapasztalatait osztotta meg, míg Simon Csaba és Mosdóczi Vilmos alelnökök a MÁÉRT, illetve a KMKF Szórvány Szakbizottságaiban kifejtett munkájukról számoltak be. Biró Zsolt Lemák Rudolf megyei elnök meghívására látogatott Máramaros megyébe, ahol Kapnikbányán részt vett a helyi szervezet éves közgyűlésén, majd Máramarosszigetre, Hosszúmezőre, Nagybányára és Koltóra is ellátogatott. Hunyad megyei látogatásán Biró Zsolt részt vett a Lupényi református templom 100 éves jubileumi ünnepségén. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a rendezvény díszvendége pedig dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke volt.

Az elnökség tagjai az ülést követően találkoztak és megbeszélést folytattak az erdélyi látogatáson tartózkodó dr. Kövér László házelnökkel, az MPP tiszteletbeli elnökével.

Marosvásárhely, 2013. augusztus 1.

MPP Sajtóiroda

 

 

              

Névnapok

Ma 2017. november 22., szerda, Cecília napja van. Holnap Kelemen és Klementina napja lesz.

Szavazások

Ajánlott Naplók

izsakbalazsblog
orbanviktor
erdelyipolgarkoverlaszlo_banner